Hazai hírek
Elhunyt Huták Antal
​Mély megrendüléssel kaptuk a hírt, hogy 74 éves korában, rövid, súlyos betegség után elhunyt Huták Antal korábbi nemzetközi labdarúgó játékvezető és sportvezető.

Huták Antal 1970-ben a Budapest Labdarúgó Szövetségben kezdte játékvezetői pályafutását.

Gyorsan haladva a ranglétrán hat évvel később már az országos játékvezetői keret tagja lett. Négy év NB II-es működés utána 1980-ban a PMSC – Csepel mérkőzés játékvezetőjeként mutatkozott be az élvonalban. Aktív pályafutása befejezéséig 166 NB I-es mérkőzésen vezette ki a csapatokat a pályára.

Két alkalommal bíráskodott a Magyar Kupa döntőjében és ugyancsak kétszer volt az év játékvezetője.

1986-tól 1992-ig volt tagja a FIFA keretnek, ahol 39 nemzetközi találkozón játékvezetőként és 40 mérkőzésen partjelzőként működött közre. Később UEFA játékvezető ellenőrként járta az európai pályákat.

Az aktív pályafutása befejezése után jelentős szerepeket töltött be a hazai játékvezetés irányításában is. 1998-ben egy ideig vezette az MLSZ Játékvezetői Bizottságot. 2006-től hat éven keresztül az MLSZ JB elnökhelyettese, küldője, majd tagja. A BLSZ JB elnökeként segítette a fiatal tehetségek fejlődését.

Huták Antal emberi tulajdonságai és szakmai felkészültsége alapján is nagy népszerűségnek, tekintélynek örvendett a csapatok, játékosok és játékvezetők körében egyaránt. Végül 42 év után 2012-ben köszönt el a bírótársadalom nagy családjától.

Ezt követően idejét leginkább a családjának, szeretett unokáival való foglalkozásnak és vállalkozásának szentelte. Vegyészmérnökként 23 elfogadott találmánya volt, munkáját az utolsó pillanatig ellátta.

Fájó szívvel búcsúzik tőle az egész magyar labdarúgó és játékvezető társadalom.

Huták Antal, nyugodj békében.