Nemzetközi hírek
Szabó Laura Emerencia debütált a nemzetközi porondon
A magyar játékvezetés újabb büszkeséggel gazdagodott.

Laura asszisztensként bemutatkozott a nemzetközi mezőnyben, a 2027-es női világbajnokság európai selejtezősorozatának nyitófordulójában kapott szerepet. A magyar játékvezetés számára mindig kiemelt esemény, amikor egy újabb kolléga léphet ki a nemzetközi színtérre. Ezúttal Szabó Laura Emerencia számára jött el a pillanat, aki a 2026-os évtől lett a FIFA-keret tagja, és nem is kellett sokat várnia az első komoly UEFA-küldésére.

A 2027-es világbajnokság felé vezető út most vette kezdetét az európai nemzetek számára. Az UEFA új rendszerű selejtezősorozata (Women's European Qualifiers) nemcsak a csapatoknak, hanem a játékvezetőknek is magas szintű bizonyítási lehetőséget kínál.

Debütálás a Csehország – Wales mérkőzésen

Laura debütálására 2026. március 3-án, a női Európa-bajnoki selejtezők (melyek egyben a 2027-es világbajnokság kvalifikációs szakaszát is jelentik) keretein belül került sor. A mérkőzést a csehországi Uherské Hradiště városában, a Városi Stadionban rendezték meg, ahol a hazai cseh válogatott fogadta Wales együttesét.

A találkozón Laura a fehérorosz Volha Blotskaya vezette játékvezetői hármas tagjaként tevékenykedett.

Gratulálunk, további sok sikert kívánunk!